Adó hírek értesítő

Találatok ‘családi adókedvezmény 2014’ címkére

Családi adókedvezmény 2014


Az MTI hírei szerint a kormány januártól kiszélesíti a családi  adókedvezmény rendszerét. A módosítás 260-270 ezer háztartást, illetve családot érint, költségvetési vonzata pedig 50 milliárd forint lesz az emberierőforrás-miniszter pénteki sajtótájékoztatóján tett bejelentése szerint. Azok a szülők, akik eddig a családi adókedvezmény teljes összegét nem tudták igénybe venni, családi járulékkedvezmény formájában az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékból érvényesíthetik majd az adókedvezményt. A miniszter szerint a bruttó bér eddigi 16 százalékáról 33 százalékára nő a családi adókedvezmény által elérhető maximális adómegtakarítás, hogy ez pontosan mit jelent az egyértelműen a törvényjavaslatból illetve az elfogadott törvény szövege alapján állapítható meg egyértelműen. Az intézkedés pozitív hatását a családok már a januári bér kifizetésekor fogják érezni. Az előzetes hírek szerint ez egy kétgyermekes 100 ezer forintot kereső szülőnél havi 4 ezer forint nettó jövedelemtöbbletet jelent majd. A jövedelem növekedés lényegesen nagyobb lesz a három és többgyermekes családok esetében. A minisztériumi háttéranyag szerint egy háromgyerekes családban, ha a két szülő együttes jövedelme 100 ezer forint, akkor az idei nettó 81 500 forintos jövedelem a következő évben 98 500 forint lesz, tehát nettó 17 ezer forinttal több mint az idén. Ha a (háromgyerekes) két szülő együttes jövedelme 300 ezer forint, akkor 51 ezer forinttal kaphatnak többet havonta.

A közeljövőben látogass el hozzánk mert a törvényjavaslat előterjesztését követően tájékoztatást adunk a részletszabályokról is. A jelenleg érvényes családi kedvezménnyel kapcsolatos anyagaink ide kattintva érhetők el.

Adóklub odaoadó és kevésbé odaoadó önadózóknak

Ingyenes Hírlevél

Adónaptár

2014. szeptember
H K S C P S V
« aug    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Új Adóhírek

Adohirtar.blog.hu