Társaságunk 1990. januárjában kezdte meg tevékenységét, korábbi időszakban szerzett állami vállalati, jogi, adminisztrációs ismeretekre, valamint egy adótanácsadói vizsga utáni közel kétéves szellemi szabad foglalkozásban végzett gyakorlati munkára építve.
Az eltelt időszakban munkatársaink nem csak képesítéseiket – okleveles adótanácsadó, adószakértő, okleveles adószakértő forgalmiadó szakon igazságügyi szakértő, regisztrált mérlegképes könyvelő szakvizsga- gyarapították, jelentős tapasztalatokat szereztek a vállalkozások, társadalmi szervezetek adózásán, könyvelésén túl az önkormányzati gazdálkodás területén is.
Könyvelési szolgáltatásunknak a kezdetektől szerves része volt a bevallások elkészítése mellett ügyfeleink adóigazgatási eljárásban való képviselete is. Nem volt sikertelen a képviseleti tevékenységünk akkor sem, ha „hozott anyagból” kellett dolgoznunk.
Lehetőségeinkhez mérten törekedtünk arra, hogy alkalmazkodjunk folyton változó körülményekhez, hogy ez nem teljesen eredménytelen annak bizonyítéka a szakmában, egy vállalkozás keretében eltöltött húsz év. Mindeközben sikerült megőrizni vállalkozásunk személyes jellegét. Az indulástól, napjainkig változatlanul az ebből fakadó bizalmi jelleg a domináns mind a munkatársak közötti, mind az ügyfeleinkkel kialakított kapcsolatokban. Nem egyszerűen a megbízható könyvelő, adószakértő feladatait szertnénk ellátni, de a most indított adóklub lehetőségeivel hasznos partnerei kívánunk lennei valamennyi megbízónknak.



