Rendelkezés a Tao-ról

adóhírek

Rendelkezés a Tao-ról

Az új lehetőség némileg emlékeztet az szja 1+1 százaléka feletti rendelkezési lehetőségre de még inkább a látványcsapatsportok támogatásának eddigi előírásaira. Az új szabályozás lényege, hogy mind a társasági adóelőlegből, mind a társasági adóból lehetőséget ad 50% illetve 80% erejéig kedvezményezett célra történő felajánlásra. A kedvezményezett célok:

a) filmalkotás 22. § (2) bekezdésében meghatározott ;

b) előadó-művészeti szervezet 22. § (4) bekezdésében meghatározott;

c) látvány-csapatsport 22/C . § (1) bekezdésében meghatározott támogatása.

Fenti célokra az adóelőleg terhére az annak megfizetésére nyitva álló határidőig lehet a NAV által e célra létrehozott nyomtatványon, kizárólag elektronikus úton rendelkezni az adóktelezettség 50% mértékéig. Az a vállalkozás, amely nem élt ezzel a lehetőséggel még nem maradt le semmiről mert a társasági adóelőleg-kiegészítési kötelezettségről szóló bevallás benyújtására nyitva álló határidő utolsó napjáig vagy ha erről is lemaradt volna a társasági adó-bevallás benyújtására nyitva álló határidő utolsó napjáig van lehetősége felajánlani legfeljebb az adó 80%-át.

Ezt mindkét esetben az adott bevallás nyomtatványban teheti majd meg. Fontos, hogy a nagylelkű adózó a felajánlással nem mentesül a társasági adó ( adóelőleg) megfizetésének kötelezettsége alól, azt a jogszabály szerinti határidőben meg kell fizetnie. A felajánlás csak akkor jut el a megjelölt kedvezményezetthez, ha az adóbefizetés rendben megtörténik.

További feltétele a felajánlás érvényességének, hogy a felajánló a támogatottal szemben ellenszolgáltatást nem köthet ki, ilyen megállapodás esetén a támogatási megállapodás is semmis. Ez alól az általános szabály alól a törvény javaslat egy kivételt enged, ez szponzori szerződés keretében juttatott kiegészítő sportfejlesztési támogatás. Ilyen megállapodás esetén az adózó által az adóhatóság részére teljesített befizetés nem minősül az előzőek szerinti felajánlásnak, és felajánlás kedvezményezettje a részére átutalt összeget az állami adóhatóság által kezelt elkülönített számlára köteles visszautalni az adózó azonosítására szolgáló adatok feltüntetésével. Az adózó pedig nem jogosult adójóváírásra.

Az adóról szóló rendelkezés érvényességének feltétele, hogy az adózónak a rendelkező nyilatkozat megtételének, vagy a rendelkező nyilatkozat módosításának időpontjában ne legyen százezer forintot meghaladó összegű állami adóhatóságnál nyilvántartott, végrehajtható, nettó módon számított adótartozása. Akit érdekelnek a részletek itt megtalálja módosítási javaslat részletes előírásait:

24/A. § (1) Az adózó az esedékes adóelőleg-fizetési kötelezettségének teljesítésére nyitva álló

határidőt megelőző hónap utolsó napjáig az állami adóhatóság által rendszeresített külön

nyomtatványon, elektronikus úton tett rendelkező nyilatkozata útján a kedvezményezett

szervezet(ek) nevének és adószámának megjelölésével rendelkezhet az e törvény 26 . (2) és (8)

bekezdése szerint megállapított egyes havi, illetve negyedéves társasági adóelőleg-kötelezettsége 50 százalékának kedvezményezett célra történő felajánlásáról .

(2) Amennyiben az adózó az (1) bekezdés szerinti rendelkező nyilatkozatot nem tesz, vagy az

(1) bekezdés szerint felajánlott és az adóhatóság által kedvezményezett célra átutalt összeg nem éri el az adózó által e törvény 24 . §-a szerint fizetendő adó összegének 80 százalékát, az adózó

a) a társasági adóelőleg-kiegészítési kötelezettségről szóló bevallás benyújtására nyitva álló

határidő utolsó napjáig a társasági adóelőleg-kiegészítési kötelezettségről szóló bevallásában,

b) a társaságiadó-bevallás benyújtására nyitva álló határidő utolsó napjáig a társaságiadóbevallásában tett rendelkező nyilatkozata útján rendelkezhet a kedvezményezett szervezet(ek) nevének és adószámának megjelölésével az adóévi kedvezményezett célra még fel nem ajánlott adóelőlegének,fizetendő társasági adójának kedvezményezett célra történő felajánlásáról, azzal, hogy az e bekezdés szerint tett felajánlással az adóévben összesen felajánlott összeg nem haladhatja meg az e törvény 24. §-a szerint fizetendő adó összegének 80 százalékát . Az e bekezdés szerinti rendelkező nyilatkozat a társaságiadó-adóbevallás benyújtását követően nem módosítható.

(3) E rendelkezés alkalmazásában kedvezményezett célnak minősül :

a) filmalkotás 22. § (2) bekezdésében meghatározott támogatása ;

b) előadó-művészeti szervezet 22. § (4) bekezdésében meghatározott támogatása;

c) látvány-csapatsport 22/C . § (1) bekezdésében meghatározott támogatása .

(4) Az adózó az (1) bekezdés szerinti rendelkező nyilatkozatot – az (1) bekezdésben foglalt

korlátra is figyelemmel – a társasági adóelőleg fizetési kötelezettségének teljesítése során, a havi

vagy negyedéves adóelőleg fizetési kötelezettség teljesítésére nyitva álló határidő utolsó napjáig az állami adóhatóság által rendszeresített külön nyomtatványon, elektronikus úton tett nyilatkozata útján egy adóévben összesen legfeljebb öt alkalommal a soron következő adóelőlegekre tekintettel módosíthatja. A módosítás érvényességének feltétele, hogy az adózó a (16)-(21) bekezdés szerint kiállított igazolást az állami adóhatóságnak – a nyilatkozat tételével egyidej űleg – benyújtsa.

(5) Az adózó a társasági adóelőleg-fizetési, társasági adóelőleg-kiegészítési és társasági

adófizetési kötelezettségének az (1) vagy (2) bekezdés szerinti rendelkező nyilatkozat megtételétől

függetlenül eleget tesz .

(6) Az adózó az (1) vagy a (2) bekezdés szerinti, kedvezményezett célra történő felajánlásáért

és annak pénzügyi teljesítéséért a kedvezményezett szervezet részéről – szponzori szerződés

keretében juttatott kiegészítő sportfejlesztési támogatás kivételével – ellenszolgáltatásra nem

jogosult, az ezzel ellentétes megállapodás semmis . Ilyen megállapodás esetén

a) az adózó által az adóhatóság részére teljesített befizetés nem minősül az (1) és (2) bekezdés

szerinti felajánlásnak, és

b) az (1) és (2) bekezdés szerinti felajánlás kedvezményezettje a részére átutalt összeget az

állami adóhatóság által kezelt elkülönített számlára köteles visszautalni az adózó azonosítására

szolgáló adatok feltüntetésével

c) az adózó nem jogosult az szerinti jóváírásra.

(7) Az adózó a látvány-csapatsportok támogatására történ ő felajánlás esetében a 22/C . § (1 )

bekezdés szerinti támogatási jogcímek megjelölésével teszi meg a rendelkező nyilatkozatot .

(8) Az (1)-(2) bekezdés szerinti rendelkez ő nyilatkozatban, illetve a (4) bekezdés szerinti

nyilatkozatban a (3) bekezdés szerinti célok és a (7) bekezdés szerinti jogcímek között megosztva is

lehet rendelkezni.

(9) A látvány-csapatsportok támogatása esetében az (1) és (2) bekezdés szerinti rendelkező

nyilatkozatban felajánlott összeg 12,5 százaléka kiegészítő sportfejlesztési támogatásnak minősül.

A kiegészítő spotfejlesztési támogatásról az adózó és a látvány-csapatsportban tevékenykedő

szervezet szerződésben rendelkezik, azzal, hogy amennyiben az adózó a szerződés alapján

ellenszolgáltatásra jogosult, akkor a kiegészít ő sportfejlesztési támogatás az ellenszolgáltatás

általános forgalmi adó nélkül számított értékét jelenti és a (19)-(21) bekezdés szerinti támogatási

igazolás kiállításakor az ellenszolgáltatás értékét nem kell figyelembe venni .

(10) Az (1)-(2) bekezdés szerinti rendelkező nyilatkozat érvényességének feltétele, hogy az

adózónak a rendelkező nyilatkozat megtételének, vagy a rendelkező nyilatkozat (4) bekezdés

szerinti módosításának időpontjában ne legyen százezer forintot meghaladó összegű állami

adóhatóságnál nyilvántartott, végrehajtható, nettó módon számított adótartozása .

(11) Az állami adóhatóság az (1) és (2) bekezdés szerinti rendelkező nyilatkozatot és az adózó

felajánlásra való jogosultságát megvizsgálja és

a) az adózó (1) bekezdés szerinti rendelkező nyilatkozata , illetve a társasági adóbevallásban

bevallott adatok alapján – figyelemmel a (24) bekezdésben foglaltakra – a havonta, illetve

negyedévente fizetendő előleg legfeljebb 50 százalékát – látvány-csapatsportok támogatás a

esetében a (9) bekezdés szerint csökkentett mértékben – a havonta, illetve a negyedévent e

teljesítendő kötelezettség teljesítését követő 15 munkanapon belül,

b) az adózó (2) bekezdés szerinti rendelkező nyilatkozata alapján, a társasági adóelőleg-kiegészítési

kötelezettségről szóló bevallásban, illetve a társaságiadó-bevallásban bevallott adatok figyelembe

vételével a rendelkező nyilatkozatban megjelölt összeget – a látvány-csapatsportok támogatása

esetében a (9) bekezdés szerint csökkentett mértékben – a társasági adóelőleg-kiegészítési

kötelezettségről szóló bevallás, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtását követ ő 15 munkanapon

belül a felajánlás fogadására jogosult szervezetnek átutalja, feltéve, hogy teljesülnek az átutalás e §-ban meghatározott feltételei .

(12) Látvány-csapatsportok támogatása céljából történ ő felajánlás esetében az állami

adóhatóság az átutalást azzal az eltéréssel teljesíti, hogy a kiegészít ő sportfejlesztési támogatás (9)

bekezdés szerint meghatározott összegét a (11) bekezdés szerinti határid őben a 22/C. § (1) bekezdés a)-d) pontjának hatálya alá tartozó támogatás esetén – az adózó döntése szerint – vagy a (16)-(21 ) bekezdés szerinti igazolás szerint támogatásban részesítend ő látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége részére, vagy az e látvány-csapatsport keretében vagy érdekében a 22/C . § (1 ) bekezdés b)-d) pontjában meghatározottak szerint működő sportszervezet (sportiskola), közhasznú alapítvány részére, a 22/C . § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott támogatás esetén a támogatásban részesítendő sportköztestület részére átutalja.

(13) Az állami adóhatóság a (11) bekezdés szerinti átutalást abban az esetben teljesíti, ha

a) a (16)-(21) bekezdés szerint kiállított igazolást az (1) bekezdés szerinti rendelkező nyilatkozat

benyújtásával egyidejűleg, a (2) bekezdés szerinti rendelkező nyilatkozat esetén legkésőbb az

adóelőleg-kiegészítési kötelezettség teljesítésének időpontjáig, vagy a társaságiadó-bevallás

benyújtásáig az állami adóhatóság kézhez kapja ,

b) az adózó, továbbá a felajánlás kedvezményezettjének állami adóhatóságnál nyilvántartott ,

végrehajtható, nettó módon számított adótartozása az átutalás napján nem haladja meg az százezer forintot ,

c) az adózó a vonatkozó társaságiadó-bevallását határidőben benyújtotta, és

d) a társasági adóelőleg-kiegészítési kötelezettségről szóló bevallásában, illetve társaságiadó -

bevallásában fizetendő adóelőlegként, adóként megjelölt összeget megfizette, továbbá a (2)

bekezdés szerinti esetben az adóbevallásban bevallott, fizetendő adó 80 százaléka a (2) bekezdés

szerinti rendelkező nyilatkozatban szereplő összeget eléri vagy meghaladja.

(14) Amennyiben az adózó a (13) bekezdés a) pontja szerinti igazolást késedelmesen nyújtj a

be, azt az adóhatóság a benyújtást követően esedékes (11) bekezdés szerinti átutalás teljesítéséhez

veszi figyelembe .

(15) Az állami adóhatóság a (11)-(12) bekezdés szerinti átutalások megtörténtéről és annak

összegéről az adózót és a (16)-(21) bekezdés szerinti igazolást kiállító szervezetet az átutalást

követő 30 napon belül tájékoztatja.

(16) A (3) bekezdés a) alpontjában meghatározott kedvezményezett cél megjelölése esetén a

mozgóképszakmai hatóság

a) az adózó és a felajánlás fogadására jogosult szervezet együttes kérelmére, a filmtámogatás

jóváhagyásáról rendelkező határozat száma és a felajánlott összeg megjelölésével igazolást állít ki

arról, hogy az adózó által felajánlott összeg nem eredményezi a mozgóképszakmai hatóság által

jóváhagyott közvetlen filmgyártási költség Mktv . 12. § (10) bekezdésében meghatározott része 25

százalékának meghaladását,

b) az adózó és a Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő

Részvénytársaság együttes kérelmére a felajánlott összeg megjelölésével igazolást állít ki arról ,

hogy a Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zártkör űen Működő Részvénytársaság

jogosult a felajánlott összeg letéti számlán történő befogadására .

(17) A mozgóképszakmai hatóság a (16) bekezdés a) pont szerinti igazolás kiállításakor

figyelembe veszi az Mktv. 31/C. § (1) bekezdése alapján kiadott határozatban megállapított

közvetett támogatások, a 22 . § (4) bekezdése szerint kiállított támogatási igazolások, a támogatási

szerződés keretében megfizetett kiegészít ő támogatások, továbbá az e bekezdés szerint ugyanazo n

adóévben kibocsátott igazolások (11) bekezdés alapján esedékessé vált, de az állami adóhatósá g

által át nem utalt felajánlás összegével csökkentett összegét . A mozgóképszakmai hatóság a (16)

bekezdés b) pont szerinti igazolás kiállításakor figyelembe veszi az Mktv. 31/C . § (7) bekezdésében

megállapított keretösszeget . Az e bekezdés szerinti igazolás visszavonásig érvényes.

(18) A (3) bekezdés b) alpontjában meghatározott kedvezményezett cél megjelölése esetén az

előadó-művészeti szervezetek működésével összefügg ő közigazgatási hatósági és szolgáltatási

feladatokat ellátó szerv az adózó és az el őadó-művészeti szervezet együttes kérelmére, az előadóművészeti szervezet nyilvántartási száma és a felajánlott összeg megjelölésével igazolást állít ki arról, hogy az adózó által felajánlott összeg nem eredményezi az el őadó-művészeti szervezet EGT – tagállamban a tárgyévet megelőző évben tartott előadásaiból származó jegybevétel 80 százalékának meghaladását . Az előadó-művészeti szervezetek működésével összefüggő közigazgatási hatósági és szolgáltatási feladatokat ellátó szerv az e bekezdés szerinti igazolás kiállításakor figyelembe veszi az egy előadó-művészeti szervezethez kapcsolódóan a 22 . § (4) bekezdése szerint kiállított támogatási igazolások, a támogatási szerz ődés keretében megfizetett kiegészítő támogatások, az e bekezdés szerint ugyanazon adóévben kibocsátott igazolások (11) bekezdés alapján esedékessé vált , de az állami adóhatóság által át nem utalt felajánlás összegével csökkentett összegét . Az e bekezdés szerinti igazolás visszavonásig érvényes.

(19) A (3) bekezdés c) alpontjában meghatározott kedvezményezett cél megjelölése esetén, ha

támogatás fogadására jogosult szervezet látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége vagy

a sport stratégiai fejlesztését szolgáló, a költségvetési törvényben meghatározott állami sportcélú

támogatás felhasználásában döntéshozatali jogkörrel rendelkez ő és a támogatást folyósító

sportköztestület, a sportpolitikáért felelős miniszter az adózó és a támogatás fogadására jogosult

szervezet együttes kérelmére, a sportfejlesztési program jóváhagyásáról rendelkező határozat

száma, a felajánlott összeg és a 22/C . (1) bekezdése szerinti jogcím megjelölésével igazolást állít

ki arról, hogy az adózó által felajánlott összeg nem eredményezi 22/C . (4) és (4a) bekezdésében

meghatározott támogatási intenzitások meghaladását . A sportpolitikáért felel ős miniszter az e

bekezdés szerinti igazolás kiállításakor figyelembe veszi a 22/C . § (3) bekezdése szerint kiállított

támogatási igazolások, szponzori vagy támogatási szerződés keretében megfizetett kiegészítő

támogatások és az e bekezdés szerint ugyanazon adóévben kibocsátott igazolások (11) bekezdés

alapján esedékessé vált, de az állami adóhatóság által át nem utalt felajánlás összegével csökkentett

összegét . Az e bekezdés szerinti igazolás visszavonásig érvényes.

(20) A (3) bekezdés c) alpontjában meghatározott kedvezményezett cél megjelölése esetén, ha

felajánlás fogadására jogosult szervezet a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetség e

tagjaként m űködő amatőr sportszervezet (ideértve a sportról szóló törvényben meghatározott

szabályok szerint a szakszövetség tagjaként működő sportiskolát is), a látvány-csapatsport országos

sportági szakszövetsége tagjaként m űködő hivatásos sportszervezet vagy a látvány-csapatsport

fejlesztése érdekében létrejött közhasznú alapítvány, a látvány-csapatsport országos szakszövetsége

az adózó és a támogatás fogadására jogosult szervezet együttes kérelmére, a sportfejlesztés i

program jóváhagyásáról rendelkez ő határozat száma, a felajánlott összeg és a 22/C . § (1) bekezdése szerinti jogcím megjelölésével igazolást állít ki arról, hogy az adózó által felajánlott összeg nem eredményezi a 22/C . (4) és (4a) bekezdésében meghatározott támogatási intenzitások

meghaladását. A látvány-csapatsport országos szakszövetsége az e bekezdés szerinti igazolá s

kiállításakor figyelembe veszi a 22/C . (3) bekezdése szerint kiállított támogatási igazolások,

szponzori vagy támogatási szerződés keretében megfizetett kiegészítő támogatások és az e bekezdés

szerint ugyanazon adóévben kibocsátott igazolások (11) bekezdés alapján esedékessé vált, de az

állami adóhatóság által át nem utalt felajánlás összegével csökkentett összegét . Az e bekezdés

szerinti igazolás visszavonásig érvényes.

(21) A (19)-(20) bekezdésben meghatározott igazolást a sportpolitikáért felelős miniszter és a

látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége a 22/C . §-ban foglaltak figyelembevételével

állítja ki.

(22) Amennyiben az állami adóhatóság azt állapítja meg, hogy a kedvezményezett célra a z

(1)-(2) bekezdés szerint felajánlott összeg meghaladja a (16)-(21) bekezdés szerint kiállított

igazolásban szereplő összeget, akkor a különbözetet, de legfeljebb a támogatási igazolásban

szereplő összeg 2 százalékát a (3) bekezdés a) pontjában foglalt esetben a Magyar Nemzeti

Filmalap Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak, a (3) bekezdés b)

pontjában meghatározott esetben a kultúráért felelős minisztériumnak, a (3) bekezdés c) pontjában

foglalt esetben, ha támogatás fogadására jogosult szervezet látvány-csapatsport országos sportági

szakszövetsége vagy a sport stratégiai fejlesztését szolgáló, a költségvetési törvényben

meghatározott állami sportcélú támogatás felhasználásában döntéshozatali jogkörrel rendelkező és a

támogatást folyósító sportköztestület, a sportpolitikáért felelős minisztériumnak, ha támogatás

fogadására jogosult szervezet a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége tagjaként

működő amatőr sportszervezet (ideértve a sportról szóló törvényben meghatározott szabályok

szerint a szakszövetség tagjaként m űködő sportiskolát is), a látvány-csapatsport országos sportági

szakszövetsége tagjaként működő hivatásos sportszervezet vagy a látvány-csapatsport fejlesztése

érdekében létrejött közhasznú alapítvány, a támogatás fogadására jogosult szervezet működésének

megfelelő országos sportági szakszövetségnek teljesíti .

(23) Amennyiben az állami adóhatóság határozata vagy az adózó önellenőrzése

eredményeképpen a fizetend ő adó 80 százalékos korlátnak megfelelő összege módosulna, ez nem

érinti a (11), (12), (22), (25) bekezdések szerint átutalt összeget .

(24) Az (1) bekezdés szerinti esetben, amennyiben az adózó az adóelőleg bevallás benyújtását

követően az adózás rendjéről szóló törvény alapján az adóelőlege módosítását kéri, az állami

adóhatóság — a módosítás jóváhagyása esetén — a (11), (12), (22), (25) bekezdés szerint átutalásra

kerülő összeget a csökkentett összegű adóelőleggel arányosan mérsékli, vagy amennyiben az adózó

számításai szerint adófizetési kötelezettsége várhatóan nem keletkezik, a rendelkező nyilatkozat

szerinti átutalást nem teljesíti .

(25) Az állami adóhatóság a (3) bekezdés c) alpontja szerinti kedvezményezett célra történő

felajánlás esetében a (11) bekezdés szerinti átutalandó összeg 1 százalékának 1/3 részét a

sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium által közzétett fizetési számlára, 2/3

részét az érintett országos sportági szakszövetség által közzétett fizetési számlára a (11) bekezdés

szerint meghatározott határid őben átutalja.

(26) Amennyiben az adóévre vonatkozóan a a (11), (12), (22), (25) bekezdések szerint átutalt

összeg meghaladja az e törvény 24 . §-a szerinti fizetendő adóösszegének 80 százalékát, akkor a 80

százalékot meghaladó részt az (1)-(2) bekezdés szerinti rendelkez ő nyilatkozat megtétele adóévét

követő adóév(ek)re felajánlott összegnek kell tekinteni, azzal, hogy az adózó a következő

adóév(ek)ben az (1)-(2) bekezdés szerinti rendelkező nyilatkozatot ezen összeg teljes

figyelembevételét követően tehet.

(27) Amennyiben az adóévre vonatkozóan a (11), (12), (22), (25) bekezdések szerint átutalt

összeg meghaladja az e törvény 24 . §-a szerinti fizetendő adót és az adózót visszaigényelhető adó

illetné meg, a túlfizetést a soron következő adóelőlegek összegében kell figyelembe venni .

(28) Az állami adóhatóság által a (11) bekezdés szerint átutalt összeg a 30 . § (10)-(11 )

bekezdései szerint meghatározott támogatásnak minősül .”