Veled szemben is köteles az adóhatóság méltányosan eljárni amennyiben bizonyítod, hogy magatartásod, vagy körülményeid a méltányosság feltételeinek megfelelnek, ennek nem feltétlenül akadálya az sem, ha netán törvényt sértettél, hiszen, ha nem ez történt volna, mi szükség is lenne bármiféle méltányosságra? Fontos, hogy az adóhatóságnak valamennyi eljárása során, azoknak minden szakaszában ennek megfelelően kell eljárnia, ha a törvény ezt lehetővé teszi és a méltányosság alkalmazásának feltételei fennállnak. Milyen körülményeket kell vizsgálni a hatóságnak pl. a szankciók kiszabásakor? Többek között az adózótól elvárható körültekintő magatartást, az adóhiány (illetve egyéb mulasztás) nagyságát, keletkezésének körülményeit, az adózó jogellenes magatartásának (tevékenységének vagy mulasztásának) súlyát, gyakoriságát. Ha úgy érzed, veled szemben nem ennek figyelembevételével jártak el segíthet egy méltányossági kérelem, látogass el az irat mintatárba. Csináld magad! Ha egy kis segítség nem ártana, keress, segíthetünk!



