A Nemzetgazdasági Miniszter, vélhetően a hazai bevezetés előkészítéseként, luxusadóra tett javaslatot az EU adóügyi biztosának a minisztérium honlapján olvasható tájékoztató szerint.
Matolcsy György levélben kérte Algirdas Šemeta adóügyi biztost, hogy az Európai Bizottság mihamarabb tegyen javaslatot a luxuscikkek forgalmi adójának normál kulcsúnál magasabb adóztatására. Mint írta, a magyar kormány fontolóra venné egy, a hatályos adókulcsnál magasabb, 35 százalékos áfa-kulcs bevezetésének lehetőségét bizonyos termékek esetében, ha erre a Tanács közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló irányelvében foglaltak lehetőséget adnának.
A miniszter érvelése szerint: a most tapasztalható időszakban, éppen az államadósság csökkentése céljából, a költségvetési bevételek biztosítása érdekében adott esetben adóemelésekre is sort kell keríteni, hiszen a nemzeti adópolitika keretében végrehajtott intézkedések nagymértékben hozzá tudnak járulni nehéz gazdasági helyzetben is ahhoz, hogy a gazdaságpolitikai eszközök segítsék beindítani a gazdaság motorját, fokozzák országaink versenyképességét.
A nemzetgazdasági miniszter szerint meghatározott luxuscikkek körére a normál kulcsúnál magasabb – 35 százalékos – forgalmi adó közös szabályok mentén történő kivetése nem lenne káros az egységes európai piac eddigi vívmányara, hiszen a tagállamoknak bizonyos termékeket és szolgáltatásokat ma is van lehetősége a normáltól eltérő, alacsonyabb mértékben adóztatni.
További infók a témával kapcsolatban adóblog rovatunkban: Adóvariációk őszre






