A T 581 számú az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról és módosításáról szóló dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által előterjesztett törvény javaslat többek között rendelkezik az illeték törvény módosításáról is. E szerint mentes lesz az illeték kötelezettség alól az örökhagyó, ajándékozó egyenesági rokona által megszerzett örökrész, ajándék. Az egyenesági rokoni kapcsolattal egy tekintet alá esik az örökbefogadáson alapuló rokoni kapcsolat, a tervezet e körben is mentességet biztosít. A tervezet által e körben biztosított mentesség, szemben az eddigi szabályozás 20 millió forintos értékhatárig lehetővé tett mentességével értékhatár nélküli. A tervezet az öröklés és az ajándékozás esetében is fenntartja a házastársra, mostoha-és nevelt gyemekre illetve a mostoha-és nevelő szülőre vonatkozó illeték kötelezettséget a korábbi mértékeknek megfelelően. Ez egyben azt is jelenti, mivel a tervezet nem helyezi hatályon kívűl az illeték törvény 16§ (1) bekezdés c. pontját az öröklés esetén változatlanul él az a szabályozás, mely a felsoroltak (az I öröklési osztályba tartozók) részére 20 millió forint értékhatárig illeték mentessé teszi az öröklést. Az ajándékozás esetében nincs ilyen mentesség ezért a felsoroltak részére szóló ajándékozás továbbra is illeték köteles. Az illeték alapja változatlanul az örökség és az ajándék tiszta értéke.
A tervezet mentességet biztosít a visszterhes vagyonátruházási illeték alól a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betétnek a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kapcsolt vállalkozások közötti átruházása esetére.
A fenti módosításokat a terveet szerint a 2010. július 1. napján az adóhatóság által jogerősen még el nem bírált ügyekben is alkalmazni kell.



