Adó hírek értesítő

Furcsa adó ötletek

Az adó, alapvető funkcióját tekintve jövedelmet von el a magánszemélyektől, vállalkozásoktól ezáltal forrást teremt a társadalom közös kiadásaira, melyeket napjainkban a köz felhatalmazása alapján az állam szervez. Így az adó amellett, hogy az állami bevételek forrása természetesen többé-kevésbé alkalmas eszköz lehet az egyének, vállalkozások, társadalmi csoportok magatartásának befolyásolására mindezeken keresztül akár pl. a gazdaság élénkítésére . Hatása a jövedelem elvonás mértékén és feltételein keresztül érvényesül. Ebből adódnak korlátai is. Az antialkoholistákra pl. csekély hatással van a szesz jövedéki adója e szokásukat illetően, ugyanakkor tehetősebb polgártársainkat nem biztos, hogy eltántorítja a jövedéki adó kedvenc élvezeti cikkük fogyasztásától. Míg ez első esetben ez nem jelent állami bevételt, a másodikban az alkohol fogyasztástól való visszatartás nem valósul meg, de állami bevétel keletkezik. Amíg az első példában mindegy mekkora a jövedéki adó mértéke, ennek az említett körre és a költségvetés bevételeire nincs hatása, a másik esetben már nem közömbös az adómérték. Ha nő az adóteher vélhetően legalábbis tendenciáját tekintve előbb-utóbb csökkenhet azok köre a jövedéki adóval terhelt árukat meg tudják vásárolni. Most már csak az a kérdés mi az elsődleges célja az adómértéket meghatározóknak az alkoholfogyasztás visszaszorítása vagy a költségvetés bevételeinek növelése. Annak megfelelően lehet optimalizálni az adómértéket. Már ez sem lehet egyszerű és akkor még nem beszéltünk arról hogyan befolyásolhatja mindezt a zúgpálinkafőzés, szesz csempészet, mert az sem közömbös, hogy a szűkebb-tágabb környezetünkben milyenek a feltételek. Mindezekkel csak a hatásmechanizmus bonyolultságát szerettük volna érzékeltetni annak érdekében, hogy jobban “élvezhetők” legyenek a felsorolt furcsa adóötletek.

***

Ekörbe sorolható Boross Péter volt miniszterelnök ötlete a gyerekelenek különadójáról a HetiVálasz X.évfolyam 34. számában Stumpf Andrásnak adott interjúban a volt miniszterelnök úr gondolkodott:

“Nem értek egyet az adócsökkentéssel. Az ország legnagyobb gondja ma az alacsony népszaporulat és annak összetétele. Mi következik ebből? Magasan tartom az adót, s óriási adókedvezményt biztosítok annak, aki gyerekneveléssel járul hozzá a nemzet jövőjéhez. Ha azonban alacsony az adó, csak jelképes lehet a kedvezmény. Azaz marad a különadó mint megoldás, hogy a gyereket nem nevelők is arányosan járuljanak hozzá a közös jövőhöz.” ……………….”Én egyébként fizettem gyerektelenségi adót Ratkó Anna minisztersége idején. Szobrot kellene állítani neki.”

A szerkesztői kérdésre adott válasz is sokat elárul az interjú alany gondolkodásáról:

“- Milyen érzés lenne egy meddő nőnek, hogy szülne, de nem tud, s ezért még bírságot is fizet?

- Egyrészt ez nem bírság lenne, másrészt nem kell érzelmi kérdést kreálni az ügyből. A nemzet jövőjéhez vagy úgy járul hozzá valaki, hogy gyerekeket nevel, vagy úgy, hogy különadót fizet. Ezer esztendő van e mögött a nép mögött, s az, aki szeretné, hogy előtte is legyen ennyi, nem tekinthet pusztán magánügyként a gyerekvállalásra.”

***

Szintén nem szokványos költségvetés-javító ötlettel állt elő Gianni Alemanno római főpolgármester azt indítványozva, adóztassák meg az utcai megmozdulásokat.

Alemanno felhívta a figyelmet arra, hogy egy-egy utcai felvonulás – legyen az politikai, kulturális, vagy más jellegű – komoly terheket ró a biztonsági szervekre, a köztisztaságiakra, nem adják ingyen az útvonalakat biztosító kordonokat sem, és ha esetleg valami incidens történik, még a mentők, kórházak költségeit is ide lehet sorolni. Róma első embere úgy kalkulál, hogy egy nagyobb, 100 ezer fő körüli megmozdulás akár 200 ezer euróba is kerülhet a városnak. És akkor még nem is számolta azoknak a költségeit, akik esetleg kénytelenek lemondani az útlezárások miatt szokásos közlekedési eszközeikről, vagy el sem tudnak jutni munkahelyükre.”

A Főpolgármester úr által felsoroltak kétségtelenül létező gondokat vetnek fel, ezt az elmúlt években a budapestiek is megtapasztalhatták. Ugyanakkor az ötlet ellenzői alkotmányellenesnek nevezték a javaslatot, mert az a tüntetési jog elfojtásához vezetne. Az ötletgazda ellenérvei szerint az “utcai megmozdulás anyagi vonzatát nem lehet a római polgárokra hárítani, és ha nem születik erről törvény, akkor a tüntetésekre szervezőinek kellene „hozzájárulást” fizetni. Egyúttal megígérte, hogy a munkanélküliek és a diákok felvonulásai a továbbiakban is adómentesek lennének.”

Göbölyös N. László tuttoitalia.hu oldalon megjelent írása nyomán

***

A bankszövetség elnöke Erdei Tamás szerint vissza kellene csábítani  a hazai és offshore cégek valamint magánszemélyek által külföldre vitt vagyonokat. Ennek érdekében az elnök úr mézes madzagként egyszeri adófizetési kötelezettség mellett a társasági adó, a személyi jövedelmadó és az áfa szabályainak módosítását javasolja. Reményei szerint ez több milliárd euró bevételt jelentene a költségvetésnek, így legkésőbb 2013-tól megszüntethetők lennének a különadók, köztük, a pénzintézeteket terhelők is. A társasági adó mértéke már valóban versenyképes lehet, de kizárólag csak ez lehetett az oka az említett vagyonok ” külföldi kiruccanásának”?

 vissza

Adohirtar.blog.hu

Adónaptár

május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Szavazás

Mely szolgáltatások segítenék a munkádat?

Eredmény

Loading ... Loading ...

Új Adóhírek