Adónaptár

szeptember 2010
H K S C P S V
« aug    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Adórendőrség

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy „adórendőrség” Ez bizony nem mese, az APEH egyes feladatairól szóló 1998. évi XCIII. törvény hozta létre az APEH Bűnügyi Igazgatóságát bűnüldözési feladatokat ellátó országos hatáskörű szervként. Feladata: a hatáskörébe tartozó bűncselekmény elkövetésének megelőzése, felderítése, megszakítása, az elkövető kilétének megállapítása, az elkövető elfogása, a körözött személy felkutatása, tartózkodási helyének megállapítása, továbbá a bizonyítékok megszerzése céljából titkos információgyűjtést végezése a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény VII. fejezetében meghatározott szabályok szerint.

A Bűnügyi Igazgatóság keretében működő adónyomozók az alábbi jogosítványokkal rendelkeztek:

személyeket igazoltathattak, ellenőrizhették a szállítás alatt lévő árukat, megvizsgálhatták a szállítás alatt lévő áruk származását, e célból közutakon járműveket – a közúti közlekedés szabályairól szóló jogszabályban meghatározott megkülönböztető és egyéb jelzések alkalmazásával – megállíthattak.

A tetten ért, illetőleg a hatáskörükbe tartozó bűncselekmények e elkövetésével alaposan gyanúsítható személyt feltartóztathatták, és előállíthatták. A feltartóztatás és az előállítás időtartama a hat órát nem haladhatta meg, Akivel szemben személyi szabadságot korlátozó intézkedést foganatosítottak, annak csomagját és ruházatát az adónyomozó a támadásra vagy az önveszély okozására alkalmas tárgy elvétele végett, előzetes figyelmeztetés után átvizsgálhatták. A ruházat átvizsgálását – halaszthatatlan eset kivételével – az intézkedés alá vonttal azonos nemű személy végezheti. Az intézkedés nem történhet szeméremsértő módon. Az adónyomozó testi kényszert, továbbá kényszerítő eszközként rendszeresített vegyi vagy elektromos sokkoló eszközt, bilincset, ezek hiányában más, e célra alkalmas eszközt alkalmazhatott. Testi kényszer kivételével kényszerítő eszköz nem volt alkalmazható – a jogos védelem esetét kivéve – a láthatóan terhes nővel és a gyermekkorúval szemben. Hát, humánus volt a jogalkotó, az kétségtelen!

A 2002. évi LXVI tv 2003. január 1-től hatályon kívül helyezte a törvényt, megszüntetve ezzel az APEH Bűnügyi Igazgatóságát. A hírek szerint ismét lesz adórendőrség. Kíváncsian várjuk milyen?

 

vissza