Adó hírek értesítő

Fokozott adóhatósági felügyelet

2012. január elsejétől kerül bevezetésre a szándékos adóelkerülések megakadályozására a fenti új jogintézmény. Szabályait az Art. új 24/F szakasza tartalmazza. A következőkben összefoglaljuk az intézkedések lényegesebb tartalmi elemeit.

Az adóhatóság az adószám megállapítását illetve a már működő cégnyilvántartásra köteles társaságok vezető tisztségviselőinek, a korlátolt felelősségű társaság, zártkörűen működő részvénytársaság esetében az 50 százalékot meghaladó mértékű szavazati joggal, vagy minősített többségű befolyással rendelkező ,tagjainak körében beállt változásokat követően haladéktalanul kockázatelemzési eljárást folytat le. Ennek során az adózó részére kérdőívet küldhet, melyben  az adózó által végezni kívánt tevékenységhez szükséges személyi, tárgyi és pénzügyi feltételek fennállásának ellenőrzése céljából  az alábbiak közlésére hívhatja fel az adózót:

a) a tevékenység részletes bemutatása,

b) a foglalkoztatottak számával, az alkalmazás jellegével kapcsolatos információk közlése,

c) a tevékenység folytatásához rendelkezésre álló eszközök bemutatása,

d) a tevékenység végzéséhez szükséges helyiség adataira, valamint a helyiség használatának jogcímére vonatkozó információk közlése,

e) a végezni kívánt tevékenységhez rendelkezésre álló pénzügyi, finanszírozási források részletes bemutatása.

Ha az állami adóhatóság a kockázatelemzési eljárás során megállapítja,

-         a gazdasági tevékenység megvalósulása az adózó tagjainak (részvényeseinek), illetve vezető tisztségviselőinek korábbi gazdasági tevékenységével, adózói múltjával kapcsolatban rendelkezésére álló adatokra tekintettel kockázatos,

-         a gazdasági tevékenység megvalósulásához szükséges személyi, tárgyi és pénzügyi feltételek nem állnak az adózó rendelkezésére

-         a rendelkezésre álló személyi, tárgyi és pénzügyi feltételek valószínűsíthetően nem elegendőek a gazdasági tevékenység megvalósításához

az adózót határozattal – legfeljebb egy éves időtartamra – fokozott adóhatósági felügyelet alá vonhatja. A fokozott adóhatósági felügyeletet megalapozó kockázat megállapítható akkor is, ha

-         az adóhatóság, az adószám kiadását az adózó tagjára, vezető tisztségviselőjére tekintettel megtagadta, de az érintett kimentési kérelmére tekintettel utóbb az adószámot még is kiadta,

-         az adózó adószámának törlésére azért nem került sor, mert az adóhatóság adózó  24/D§ (3) szerinti kimentési kérelmének helyt adott,

-         az adózó vezető tisztségviselője, vagy tagja részére az állami adóhatóság a 24/E(1) bekezdése szerinti igazolás kiállítását megtagadta, de utóbb az érintett   24/E. § (2) bekezdés szerinti kérelem alapján az igazolást kiadta.

Az állami adóhatóság a kockázatelemzési eljárás során és a fokozott adóhatósági felügyelet alatt is ellenőrzés keretében vizsgálhatja adózó által bejelentett, illetve a kérdőíven szereplő adatok valóságtartalmát, hitelességét, valamint az egyes adókötelezettségek teljesítését. Amennyiben az ellenőrzés keretében az állami adóhatóság az adószám felfüggesztésére okot adó mulasztást állapít meg, úgy az adószám alkalmazását felfüggesztheti.

A fokozott adóhatósági felügyelet elrendeléséről szóló határozatban az adóhatóság

a) az adózót a rá egyébként irányadó általános forgalmi adóbevallási gyakoriságnál gyakoribb – éves helyett negyedéves vagy havi, negyedéves helyetti havi – bevallás benyújtására kötelezheti azzal,  hogy az áttérésre az Art. 1. számú mellékletének I./B./3. ad)-af) alpontjait kell megfelelően alkalmazni, és a fokozott adóhatósági felügyelet lejártát követően az adózó adóbevallási kötelezettségét a rá vonatkozó általános szabályok szerint teljesíti illetve

b) az adózót a 8. számú melléklet szerinti összesítő nyilatkozat rá egyébként irányadó benyújtási gyakoriságnál gyakoribb benyújtásra kötelezheti, azzal, hogy a fokozott adóhatósági felügyelet lejártát követően az adózó a nyilatkozat benyújtására vonatkozó kötelezettségét a rá vonatkozó általános szabályok szerint teljesíti, illetve

c) az adózót a fokozott adóhatósági felügyelet időtartamára kötelezheti adóbevallásának, illetőleg az adóbevallással egyenértékű nyilatkozatának adótanácsadóval, adószakértővel, vagy okleveles adószakértővel történő ellenjegyeztetésére.

d) kötelezheti az adózót arra, hogy az általános forgalmi adó bevallásával egyidejűleg nyújtsa be papír alapon az állami adóhatósághoz a bevallás alapjául szolgáló bizonylatok másolatát.

Az adóhatóság közvetlenül az adózóval közölt határozatában törli az érintett adószámát ha

a)     az adózó az adóhatóság kérdőívére határidőn belül nem válaszol, vagy a hiánypótlási felhívásnak nem tesz eleget és mulasztását nem menti ki

b)    az állami adóhatóság a fokozott felügyelet időtartama alatt terhére a 172. § (2) bekezdése szerint mulasztási bírságot vagy a bevétel eltitkolásával, a bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével összefüggő adóhiány alapján megállapított adóbírságot szab ki,

c)     az adózó a fokozott felügyelet időtartama alatt felszólítás ellenére nem teljesíti bevallási-, vagy – ha összesítő nyilatkozat benyújtására kötelezett – összesítő nyilatkozat benyújtási kötelezettségét és a mulasztását nem menti ki.

d) az adózó felszólítás ellenére sem tesz eleget a a fokozott adóhatósági felügyeletet megállapító határozatban  előírt kötelezettségének és mulasztását nem menti ki.

vissza

Új Adóhírek

Adónaptár

február 2012
H K S C P S V
« jan    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829  

Szavazás

Neked mi segítene a legtöbbet az adójog alkalmazásában?

Eredmény

Loading ... Loading ...

Adóblogok