Adó hírek értesítő

Széchenyi Pihenő Kártya

Megjelent az 55/2011. (IV. 12.) Korm. rendelet, mely a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályait részletezi.

Mi az a Széchenyi Pihenő Kártya?

Tulajdonképpen egy műanyag elektronikus utalványkártya formájában kibocsátott azonosító amely

kizárólag a támogatásban részesülő munkavállaló, a közeli hozzátartozója, és a munkáltatója, valamint a szolgáltató azonosítására szolgál, elektronikus pénz tárolására, közvetlen fizetési műveletek végrehajtására nem alkalmas.

További ismérve, hogy az elektronikus elfogadóhelyi terminál által olvasható, és azon keresztül elektronikus információcserével az elektronikus utalványoknak a rendszerben nyilvántartott rendelkezésre álló összege ellenőrizhető.

Hogyan jön létre?

A támogatás juttatása során a munkáltató elektronikus utalványokat vásárol az intézménytől és azokat az intézménytől általa megrendelt elektronikus utalványkártyán keresztül biztosítja a munkavállaló számára. Az utalvány vásárlás és az utalványok rendelkezésre bocsátása a munkavállaló számára egy időben több munkáltatótól is történhet.

A munkavállaló a közeli hozzátartozói részére is igényelhet kártyát (a továbbiakban: társkártya) a munkáltatójánál. Az élettársi kapcsolat fennállását a munkavállaló nyilatkozattal igazolja a munkáltató felé. A társkártyával rendelkező közeli hozzátartozót a munkavállalóval megegyező jogosultságok illetik meg az elektronikus utalványok felett.

Az intézmény a munkáltató megrendelése alapján, munkavállalónként személyes elektronikus utalvány nyilvántartást nyit, amelyen naprakészen vezeti az SZJA törvény 71. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott jogcímen juttatott munkáltatói támogatás egyenlegét.

Milyen célokra és hogyan használható fel?

A munkavállaló és társkártyával rendelkező közeli hozzátartozója az alábbi felsorolásban szereplő belföldi szolgáltatásokat veheti igénybe a részére biztosított Széchenyi Pihenő Kártyával:

szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 55.10., 55.20., 55.30., 55.90.),

éttermi és mozgó vendéglátás (TEÁOR 56.10.),

belföldi utazásszervezés (TEÁOR 79.12.-ből belföldi előre összeállított utazási csomagok értékesítése),

egyéb humán-egészségügyi ellátás (TEÁOR 86.90.),

előadó-művészet (TEÁOR 90.01.),

múzeumi tevékenység (TEÁOR 91.02.),

növény-, állatkert és természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR 91.04.),

vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység (TEÁOR 93.21.),

máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR 93.29.),

fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 96.04.),

testedzési szolgáltatás (TEÁOR 93.13),

egyéb sporttevékenység (TEÁOR 93.19-ből verseny- és lovaglóistállók tevékenysége).

Figyelem!!!A felsorolt szolgáltatások csak az elsőként meghatározott szálláshely-szolgáltatással együttesen vehetők igénybe. A fenti tevékenységeket végző szolgáltató a kártyán a munkavállaló és társkártyával rendelkező közeli hozzátartozója rendelkezésére álló elektronikus utalványt készpénzre, vagy készpénz-helyettesítő eszközre nem válthatja át.

Az intézmény köteles elérhetővé tenni a munkavállaló részére a személyes elektronikus utalvány nyilvántartás forgalmának és egyenlegének internetes lekérdezését, egyedi tranzakció és forgalmi időszaki bontásban, valamint a személyes elektronikus utalvány nyilvántartás egyenleg lekérdezhetőségét telefonon.

Az adott naptári évben juttatott elektronikus utalványokat a következő naptári év december 31-ig kell felhasználni. A fel nem használt elektronikus utalványok lejártnak minősülnek, ezek ellenértékét az intézménynek nem kell sem visszafizetnie a munkáltatónak, sem kifizetnie a munkavállaló részére.

Mennyibe kerül a Széchenyi Pihenő Kártya?

A kártya kibocsátásával, használatával és a támogatás igénybevételével kapcsolatban, valamint a kártya visszavonásával és a személyes elektronikus utalvány nyilvántartás megszüntetésével összefüggésben – az elveszett, ellopott vagy megrongálódott kártyák pótlásától eltekintve – a munkáltatónak és a munkavállalónak díjat, egyéb költséget az intézmény semmilyen jogcímen nem számolhat fel. A kártyával kapcsolatban felmerült költségeket a kártya elfogadásáról szóló szerződésben foglaltak szerint az intézmény, illetve a szolgáltató viseli. Minden munkavállaló számára 1 darab társkártya kibocsátása ingyenes. További társkártyák előállítási és kézbesítési költségeit az intézmény a munkavállalóra háríthatja. A munkavállalóra hárított költség nem haladhatja meg kártyánként az 1500 forintot. Az elveszett, ellopott vagy megrongálódott kártyák pótlása esetén az intézmény a kártya-előállítás és kézbesítés költségét a munkavállalóra háríthatja. Ennek mértéke nem haladhatja meg kártyánként az 1500 forintot.

 

vissza

 

Új Adóhírek

Adónaptár

február 2012
H K S C P S V
« jan    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829  

Szavazás

Neked mi segítene a legtöbbet az adójog alkalmazásában?

Eredmény

Loading ... Loading ...

Adóblogok