Adó hírek értesítő

Ismét alkotmány ellenes

a  külön adó visszamenőleges hatályú alkalmazása, erről döntött az Alkotmánybíróság.
1747/B/2010.  AB határozat

A  MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában – dr. Kiss László és dr. Lévay Miklós alkotmánybírók párhuzamos indokolásával – meghozta a következő

 

h a tá r o z a t o t:

1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXXIV. törvény 2. § (1) bekezdésének a „ …,rendelkezéseit a 2005. január 1. napját követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni” szövegrésze alkotmányellenes, ezért azt a hatálybalépésére – 2010. december 30. napjára – visszaható hatállyal megsemmisíti.

A megsemmisítést követően a 2. § (1) bekezdése a következő szöveggel marad hatályban: „2. § (1) Ez a törvény 2010. december 30. napján lép hatályba.”

2. Az Alkotmánybíróság az „egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról” szóló – a 2010. évi CXXIV. törvény 1. §-ával kiegészített – 2010. évi XC. törvény 8-12. §-a alkotmányellenességének
megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

 

Az előzményeket lásd!

vissza

Új Adóhírek

Adónaptár

február 2012
H K S C P S V
« jan    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829  

Szavazás

Neked mi segítene a legtöbbet az adójog alkalmazásában?

Eredmény

Loading ... Loading ...

Adóblogok